Blog

21 2019.10

Irodatakarítás – a pára okozta nehézségek

2021-08-25T13:32:37+02:002019 október 21|Cleverest BLOG|

Amikor beindul a fűtésszezon, az irodatakarítás közben sokszor szembesülünk a pára okozta problémákkal. Ilyenek a nedves foltok, a penész, a kellemetlen, dohos szag. Azt hihetnénk, hogy ez főleg a régi épületekre, pincékre vonatkozik, de sok modern épületben is végzünk irodatakarítást, és ott ez ott is előfordul, hogy a nem megfelelő (túlságosan záró) hőszigetelés és műanyag ablakok miatt nem szellőzik eléggé az épület, a falak. A gyakori szellőztetés és a páraelszívó berendezések használata természetesen sokat segíthet, de tapasztalataink szerint sajnos egyik sem nyújt teljes megoldást erre a problémára, így az irodatakarítás során bőven van mit orvosolni.

Mivel a levegő páratartalma hatással van a gombák és egyéb mikroorganizmusok szaporodására, sajnos nő az asztmás megbetegedések veszélye a túl párás helyen tartózkodók esetében, nem is beszélve a penészgombák rákkeltő hatásáról. Ha az irodatakarítás során a falakon tapasztalunk penészes foltot (amik előszeretettel bújnak meg a bútorok mögött is), speciálisan falfelületekre fejlesztett penészölőt használunk. Sajnos ez csak tüneti kezelés, mert amíg a magas páratartalom fennáll, addig mindig visszatér majd a probléma, de ettől függetlenül mindent megteszünk, hogy legalább a felületeket kórokozómentesen tudjuk tartani.

  • Ha a bútorlapokba költözik a nedvesség, ott már nagyon nehéz bármit is tenni, mert a fa felületek megszívják magukat nedvességgel, amit az irodatakarítás keretein belül nem nagyon lehet megoldani.
  • Az ablakoknál keletkező hőhidakon rosszabb esetben kialakul egy vízréteg, ezt naponta szárazra tudjuk törölni, így csökkentve az ettől is növekvő párát és az üvegfelületek vízkövesedését.
  • A páraelszívó berendezéseknél ügyelni kell arra, hogy folyamatosan ürítve legyenek, […]
24 2019.09

Irodatakarítás építkezés után

2021-08-25T13:32:44+02:002019 szeptember 24|Cleverest BLOG|

Legyen szó régi vagy új épületről, időnként szükségesség válik valamilyen felújítási, építési munka, ami után az irodatakarítás kiemelt szerepet kap, természetesen nagytakarítás formájában. Ilyenkor több szakaszra bomlik az irodatakarítás folyamata, mert először az építési törmelékeket, anyagdarabokat, fóliákat, egyéb „maradványokat” kell eltakarítani a helyszínről. Ilyenkor figyelembe kell venni az törmelékek mennyiségét és minőségét, és ehhez mérten akár konténert is igénybe venni, egyrészt mert építési hulladékot nem lehet elhelyezni a szemetesekben, másrészt, ha lehetne, valószínűleg akkor sem férne be.

Az irodatakarítás második fázisa ilyenkor a piperetakarítás. Ilyenkor jön a lecsöppent festék, malter, egyéb anyagok eltávolítása a felületekről, ami összetett feladat, mert az ablakokról és a padlóról vízzel és vegyszerrel ezek nemigen távolíthatóak el. A háztartásban használt csupasz penge helyett mi nyeles kaparót használunk, ami egy nyéllel ellátott, biztonságos burkolatba bújtatott pengét takar. Emellett bevetjük a különféle „dörzsiket” is, amik a háztartási verzióhoz képest egyrészt ellenállóbb, másrészt nyeles kivitelben kaphatóak, hatékonyabbá téve ezzel a munkavégzést.

Miután a látványos szennyeződéseket eltakarítottuk, az irodatakarítás utolsó részeként elvégezzük az általános nagytakarítást, ami után az utolsó porszemeknek is búcsút intve tiszta,fényes, makulátlan tereket hagyunk magunk után, hogy a dolgozók nem csak megújult, de tiszta, kellemes környezetben folytathassák a munkájukat.

17 2019.09

Irodatakarítás ősszel

2021-08-25T13:32:51+02:002019 szeptember 17|Cleverest BLOG|

Mint minden évszakban, így ősszel is megvannak az irodatakarítás sajátos feladatai, amik picit eltérnek a többi időszak takarítási feladataitól.

A lehulló falevelek miatt hangsúlyossá válik az előterek, illetve a külső részek, garázsok takarítása, mert ezekben a hetekben a por és egyéb szokásos szennyeződések mellett a lehulló falevelekkel, vagy esős időben a sárral kell megküzdenünk. 

Az irodatakarítás fő célja a területek tetszetős és higiénikus állapotának fenntartása, valamint az állagmegóvás. A belső részeken a munkaidőn kívül végzett napi takarításon kívül megpróbáljuk minimalizálni a bejutó szennyeződés mértékét. Ehhez jó szolgálatot tesz egy rendszeres időközönként (akár hetente) cserélt szennyfogó szőnyeg, és a bejárat előtti rész, kijelölt dohányzó terület, parkoló tisztán tartása. Ez a lehullott falevelek folyamatos seprése mellett a sár eltávolítását is jelenti, ami az irodatakarítás részét képező udvarosi feladatok közül talán a legnagyobb megpróbáltatást jelentő művelet. Ha mélygarázs is van, akkor szükség lehet a gépes takarításra is, ami a makacsabb szennyeződéseket is képes eltávolítani a felületről. 

16 2019.09

Irodatakarítás – bízzuk profikra!

2021-08-25T13:32:59+02:002019 szeptember 16|Cleverest BLOG|

Az irodatakarítás kiszervezésének költségei miatt időnként felmerül a szolgáltatás szükségességének felülvizsgálata. Ilyenkor jön általában az az ötlet, hogy saját dolgozókkal, vagy esetleg egy takarítónővel oldják meg az irodatakarítást. Ez általában csak ideig-óráig működik, és hosszú távon nem jelent költségcsökkenést, mert az „átmeneti” időszakban jellemzően annyira elkoszolódnak a felületek, hogy egy az állapotmegújító nagytakarítás költségei elviszik a néhány hónap alatt megspórolt költséget. 

Miben ad mást egy profi, irodatakarítással foglalkozó cég a saját dolgozóhoz, vagy egy fő takarítóhoz képest? 

Az irodatakarítással foglalkozó cégek egészen más tematika szerint végzik a munkát, hisz nekik ez a fő tevékenységük, nem a napi tevékenységek melletti plusz nyűgként élik meg. Van egy takarítási protokoll, ami magában foglalja a folyamatok pontos szabályozása mellett a vegyszerek és gépek észszerű és rendeltetésszerű használatát is, aminek segítségével a különböző felületekkel és egyéb adottságokkal ellátott területeket olyan időközönként és technológiákkal lehet takarítani, ahogyan az a leghatékonyabb.

26 2019.08

Irodatakarítás – zöldterület kezelés

2021-08-25T13:33:08+02:002019 augusztus 26|Cleverest BLOG|

Az irodatakarítás sokszor nem korlátozódik a belső terekre, hanem kiterjed az épülethez tartozó kert, park, parkoló, teraszok és bármilyen más külső terület tisztán, rendezetten tartására. Néha felmerül a kérdés, hogy egy, főként irodatakarítással foglalkozó cég milyen részeket vállal el egy sokszor kertészeti tevékenységet is tartalmazó megrendelésből – ezeket mutatjuk most be röviden.

A gyep, legyen az természetes rét vagy reprezentatív felület karbantartása, az irodatakarításhoz hasonló szervezettséggel történik, tehát vannak napi (szemétszedés, seprés, hamutálak ürítése, váratlan zavaró tényezők, mint vakondtúrás eltüntetése, locsolás korrigálása), illetve heti és évszakhoz kötődő tevékenységek. Fontos feladat a természetesen keletkező hulladék, pl. falevelek eltávolítása, a metszés és a permetezés. Mindenkor figyelembe vesszük a megrendelő kérése mellett a környezetvédelmi, hatósági előírásokat is, főleg ami a fakivágást, parlagfű irtást és a kaszálék elszállítását szabályozza. Pont úgy, mint az irodatakarítás belső munkáinál, itt is EU szabványnak megfelelő vegyszereket használunk, szem előtt tartva a környezetvédelmi előírásokat.

Az irodatakarításnál bevezetett minőség-ellenőrzési rendszerünk a zöldterület kezelésre is kiterjed, ezzel biztosítva, hogy a szolgáltatás a szerződésben foglalt mennyiségek és tartalmak alapján történjen, az ügyféllel közösen történő, rendszeres minőség-ellenőrzés mellett. 

Az irodatakarítás az utóbbi években a megrendelői oldalról egyre szélesebb körű igényeket támaszt, amihez a szolgáltató szektor rugalmasan igazodott. Megrendelőink visszajelzései alapján örömmel mondhatjuk, hogy az FL Perfect Kft. a külső és belső terek tisztán, rendben tartásában kiemelkedő minőséget nyújt országszerte, legyen szó bármilyen típusú megrendelésről.

12 2019.08

Irodatakarítás – mohás teraszok, erkélyek rendbehozatala

2021-08-25T13:33:18+02:002019 augusztus 12|Cleverest BLOG|

Az irodatakarítás során, mivel nem csak a belső területeket, de a kertet, teraszokat, erkélyeket is érintjük, néha találkozunk mohás felületekkel is. Ez főként akkor fordul elő, ha az irodatakarítást megrendelő cég nem egy modern irodaházban, hanem egy régebbi épületben, villában, esetleg családi házban működik.

A külső területeken a szennyeződés mértéke sokkal nagyobb tud lenni, mint bent, hiszen itt napi 24 órában ki vannak téve a burkolatok az időjárás viszontagságainak, és jellemző a különféle szennyeződések rétegződése is. Két csoportba soroljuk ezeket: kémiai (só, mészkivirágzás, korrózió, cementfátyol) és a biológiai (mohásodás, algásodás). Az előbbiek eltávolítására régen gyakorta sósavat használtak, ma már szerencsére sokkal hatékonyabb és kíméletesebb vegyszerek állnak rendelkezése. A moha és alga végleges eltávolítása azért nehézkes, mert még egy tökéletesen tisztának látszó felületen is maradnak szabad szemmel nem látható organizmusok, amik újra növekednek, ha a körülményeik megfelelőek maradnak. Ennek gátat szabhatunk a felület tisztítás és teljes száradás utáni impregnálásával (jó szolgálatot tehet pl. egy szilikongyantás impregnálószer), ami segít a víz lepergetésében, így elvileg nem marad táptalaj a biológiai szennyeződések kialakulásának. Tapasztalataink szerint ez a művelet csak akkor hatékony, ha rendszeresen ismétlődik az irodatakarítás keretén belül, különben a legtöbbet ígérő csodaszer sem képes felvenni a harcot a természet erőivel szemben.

Természetesen itt is fontos szerepet kap az emberi erő és az áztatás, mert bizony a mohás teraszok tisztításánál nem úszhatjuk meg a többfázisú takarítási folyamat ezen lépéseit sem, de a végeredmény itt különösen látványos tud lenni, mert gyakorlatilag újjá varázsoljuk a felületet, és olyan […]

11 2019.07

Irodatakarítás – érdekes berendezési tárgyak

2021-08-25T13:31:24+02:002019 július 11|Cleverest BLOG|

Az irodatakarítás során időnként érdekes berendezési tárgyakkal is találkozunk, ilyen például a lebegő földgömb, a fém autómodell gyűjtemény vagy egy csobogó, esetleg beltéri tó. Az irodatakarításnál természetesen ezeket sem kerüljük ki, mert ugyanúgy tisztítandó felületek közé tartoznak, mint az íróasztal vagy a forgószék, mégis nagyobb odafigyelést igényelnek.

Könnyű a dolgunk, ha megrendelő pontos iránymutatást ad a tárgyat illetően, de ha ez nem történik meg, akkor sem jövünk zavarba, mindent megoldunk. Az általában asztalokon, polcokon vagy vitrinben elhelyezett dísztárgyak sokszor nagyobb értéket képviselnek, mint pl. egy laptop, így nagyon vigyázunk, hogy a száraz portalanításnál még véletlenül se ejtsük le, illetve a nedves törlésnél csak kímélő, az adott anyagnak megfelelő vegyszert használjunk.

Ha fa tárgyról van szó, akkor faápoló szerrel is kezeljük az időszakos irodatakarítás (nagytakarítás) alkalmával, ha pedig fémről, akkor speciális szerrel tesszük csillogóvá. Az irodatakarítás során, ha nem is túl sűrűn, de azért találkozunk csobogókkal, fali kutakkal vagy kis beltéri tavakkal. Ezeknél a kritikus pont az algásodás, amit probiotikus szerekkel környezetbarát módon lehet féken tartani, de időnként fontos az eszköz leengedés utáni fertőtlenítő takarítása. Ilyenkor nem csak magát a „tálcát”, de a vízforgatót, a csöveket és a benne lévő kisebb tárgyakat is fertőtlenítjük, figyelve a különösen alapos tisztára öblítésre, mert ezeknek a szerkezeteknek a többségében növények, esetenként halak is élnek, amik visszahelyezés után elpusztulhatnának a fertőtlenítő vegyszerek maradványaitól.

Az irodatakarítás során szinte mindig találkozunk íróasztalra helyezett személyes tárgyakkal, mint családi fényképek, ezekre pedig azért vigyázunk nagyon, mert tudjuk, milyen sokat jelentenek a tulajdonosának.

25 2019.06

Irodatakarítás – zöldfal

2021-08-25T13:31:16+02:002019 június 25|Cleverest BLOG|

Az irodatakarítás része a helyiségben található növények gondozása, ápolása is. A hagyományos, cserepes növények mellett egyre gyakrabban találkozunk –főként nagy épületekben – zöldfallal, mely azon túl, hogy szemet gyönyörködtető, hozzájárul a levegőben szálló por megkötéséhez és az oxigéntermeléshez is. 

A zöldfalak, melyekkel az irodatakarítás során találkozunk, általában keretes formatervezésűek és alacsony vízigényűek. Tartalmaz egy beépített öntözőrendszert, amit a fal méretétől és a telepített növények típusától elég 4-6 hetente feltölteni vízzel. A rendszer része egy vízszintmérő is, így az irodatakarítás során kollégáinknak elég azt figyelni, és akkor tölteni vízzel a rendszert, amikor valóban szükségessé válik. 

A növényfalak tulajdonságai gyártónként eltérnek, de az általánosságban elmondható, hogy nem kell hozzájuk áram, nem kell külön vízvezetéket kiépíteni, a növénykazetták a keret elmozdítása nélkül cserélhetőek, alacsony a fenntartási költségük és egyszerű, gyors a telepíthetőségük. 

Az irodatakarítás során sokszor találkozunk […]

4 2019.06

Irodatakarítás – rovarirtás előtt is szükséges?

2021-08-25T13:31:08+02:002019 június 4|Cleverest BLOG|

Az irodatakarítás során tapasztaljuk, hogy az emberek többsége irtózik a rovaroktól, ami lássuk be, érthető. A rovarirtás a különféle üzemekben, gyárakban, irodaházakban, szállodákban és egyéb létesítményekben azonban nem csupán az ott dolgozók jóllétét hivatott kiszolgálni, hanem törvényi kötelezettség.

Ha valahol irodatakarítást végzünk, és épp az időszakos rovarirtás előtt áll az épület, fel szoktuk hívni a megrendelőink figyelmét, hogy előtte több szempontból is tanácsos elvégezni egy időszakos takarítást (nagytakarítást).  De miért is fontos a rovarirtás előtti irodatakarítás, ami úgyis „kosszal” jár? Az egyik ok, hogy az irtást követő bizonyos esetekben napokig nem ajánlott a takarítás, különben a permetező szereknek nincs elég idejük kifejteni a hatásukat, és akkor hamar kiújul a probléma. Továbbá egy alapos irodatakarítás megakadályozza, hogy különféle szennyeződésekben a kártevők búvóhelyet keressenek és ott vészeljék át az irtást.

Egy alaposan kitakarított és rendbe rakott, szellős helyiségben könnyebb, gyorsabb, hatékonyabb az irtás, ezért is jó, ha irodatakarítás készíti elő a terepet, ahol minden felületre könnyen eljuttatható a permetszer.

A hatóidő lejárta után pedig ismét javallott egy nagyobb takarítás, hogy az esetleges, szemmel látható (por jellegű) szerek maradványai ne legyenek zavaróak, ne keltsenek koszos érzetet a helyiségben.

28 2019.05

Irodatakarítás – egészséges munkahelyek

2021-08-25T13:30:54+02:002019 május 28|Cleverest BLOG|

Az egészséges munkahely egyik alapvető ismérve, hogy megfelelőek a higiéniás körülmények, ezért kiemelten fontos az irodatakarítás. Mivel munkával töltjük életünk egyharmadát, ezért nem mindegy, milyen körülmények között töltjük ezt az évtizedekben mérhető időt. Munkakörülmények befolyásolják közérzetünket, szellemi és fizikai állapotunkat s ezáltal az elvégzett munkánk minőségét és mennyiségét.

A modern irodák üvegből, szőnyegpadlóból és laminált padlóból állnak, és szinte mindenhol van légkondi. Ezen felületek rendszeres, alapos és speciális irodatakarítást igényelnek, mivel a port és az allergén atkákat szívesen vonzzák magukhoz, a légkondicionálás pedig elősegíti, hogy ezek a szennyeződések folyamatosan keringenek körülöttünk.

Az irodaházakban a szociális helyiségeket (mosdó, konyha) sokan használják, könnyen válhatnak fertőzések forrásává. Rendszeres és mindenre kiterjedő irodatakarítást, fertőtlenítő takarítást igényelnek.

A sokak által használt zárt terek tisztítása speciális tisztítószereket, és takarítóeszközöket igényel, megfelelő minőségű munkát végző, hozzáértő személyzetet, aki magas színvonalon végzi el az irodatakarítást.

A professzionális irodatakarítás a munkahelyen sem luxus. A valódi tisztaság kifizetődő befektetés.

    Go to Top