Az irodatakarításban már a Covid-19 járvány előtt is kihasználtuk az ezüstkolloid fertőtlenítő hatását, de az utóbbi egy évben fokozottan használtuk a fertőtlenítések során.
Az ezüstrészecskék hidrogén-peroxiddal vegyítve jelentős fertőtlenítő hatással bírnak, ha az oldatukból 10-230 mikron méretű cseppeket állítunk elő, és egy ködgenerátor segítségével tartósan „lebegtetjük” a zárt térben. Ekkor a köd vékony filmréteget képez a berendezési tárgyakon és felületeken, ami kb. 10 napig láthatatlan védőrétegként funkcionál a kórokozókkal szemben.
Az irodatakarítás során, ha ezzel a módszerrel fertőtlenítünk, munkavédelmi szempontból is helyesen járunk el, mert sok maró vegyszerrel szemben a hidrogén-peroxid bomlása során nem keletkezik az egészségre káros anyag (fontos azonban megjegyezni, hogy a ködgenerátor működése alatt, és azt követő néhány órában senki sem tartózkodhat a helyiségben, és a szobanövényeket vagy kis hobbiállatokat is ki kell vinni).
Az eljárás négy lépésből áll: előtisztítás (az irodatakarítás keretén belül végezzük el), előkészítés (minden élő dolog és élelmiszer eltávolítása), ködösítés majd a behatási idő elteltével alapos szellőztetés. Ez az eljárás az irodatakarításon kívül számos területen alkalmazható biztonsággal, úgymint raktárak, közintézmények, hűtőkamrák, élelmiszeripari vagy állattelepek, csarnokok, tiszta-tér, de akár még a kamionok fertőtlenítésére is kiválóan alkalmas.